Tolner-Pozsonyi Gabriella

2014 óta dolgozom együtt Reimer Mártival. Az első 2013-as csoportban magam is elvégeztem az alapfokú lelkigondozói tanfolyamot. Azóta a bibliodráma alkalmakat vezetem egy kedves kolléganőmmel. Tavaly kapcsolódtam be az oktatásba, valamint az önismereti órák vezetésébe, kísérésbe.

Hosszú út vezetett idáig.

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál.” (Rm 8:28)

Harsányiné Városi Ildikó

Harsányiné Városi Ildikó vagyok, két éve az Eleos munkatársa, ahol csoportdinamikai foglalkozást, csoportos szupervíziót és lelkigondozói, önismereti beszélgetéseket végzek örömmel és lelkesedéssel.

Sokáig leginkább sokgyermekes anyaként tekintettem önmagamra, ugyanis a mindennapjaimat maradéktalanul kitöltötte 4 fiúgyermekünk, és egy befogadott kamasz fiú nevelése. Boldog és motivált voltam ebben a szerepben, megtaláltam benne az identitásomat. De mint tudjuk, nincs mese, a gyerekek hamar felnőnek, az anyaság egyre kevesebbet igényel belőlünk! Ez a megüresedés hajtott előre, hogy megtaláljam önmagam más szerepekben is.

Lelki egészségünkre konferencia - Székely Csilla írása

Nehezen viseled a tartós stresszhelyzetet? Úgy érzed kapcsolataid nem működnek megfelelően?
Szakembereket hallgattunk meg az okokról és a megoldás fele vezető útról.

Tartós stresszhelyzetben élünk, aminek egyik következménye, hogy kapcsolataink, belső lelki egyensúlyunk krízisbe kerülhet. Szakembereket hallgattunk meg a Lelki egészségünkre online konferencián, hogy ez mit is jelent valójában, és hogyan tudunk segíteni magunkon, kapcsolatainkon, a lelki egyensúlyi állapotunkon.

Beszámoló a Persolog Viselkedésprofil tréningről

Miért dönt az egyik fél gyorsan, a másik pedig lassan? Miért szereti az egyik fél társaságban tölteni a szabadidejét, a másik pedig inkább otthon? Miért szeretné az egyik fél a kiadásokat táblázatban precízen vezetni, majd elemezni, míg a másik fél csak úgy nagy vonalakban?

Nagyszerű lehetőség kínálkozott a válllakozó kedvű házaspárok számára 2019. október 26-án a házasságuk építésére. Az építőkövek Tolner-Pozsonyi Gabriella és Köves Anikó DISC Persolog viselkedésprofil tanácsadók segítségével kerültek egymásra.

Miből állt a tréning?

Tapasztalatok

Fiatalon az volt a vágyam, hogy segítő szakmában dolgozhassak, embereket segíthessek a gyógyulásban, egy teljesebb élet megélésében. A szociális munkás főiskolai képzés után hosszabb ideig, néhány kreditpontos továbbképzésen túl, nem folytattam tanulmányokat. A munkám során a gyakorlatban sok mindent megtanultam, de egy idő után éreztem, jó lenne valami több, ami konkrétan segít, hogy jobban végezhessem a munkámat.

Elvárások kereszttüzében - keresztényként megfelelési kényszerben

2019. november 09. 09:00 - 17:00

Tapasztalt előadóink és szakembereink keresztény szemszögből és pszichológiai jártassággal járják körbe ezt a mindenkit érintő témát. Szó lesz a törekvésre és tökéletességre serkentő bibliai elvárásokról, azok keresztény életvitelre gyakorolt hatásáról, és a maximalizmus okairól.

A délelőtt folyamán hallunk a tinédzserek különleges kihívásairól a kamaszkor és csoportnyomás időszakában. Ezt követően egy esettanulmány festi le gyakorlatiasan a perfekcionista életminta kihatását az életünkre.

Fedezd fel a személyiséged!

interaktív önismereti és személyiségfejlesztő workshop a persolog DISC profillal 

Miért érdemes részt venni?

  • Jobban megismered önmagad
  • Azonosítod az erős és gyenge pontjaidat
  • Személyreszabott fejlődési javaslatokat kapsz
  • Megérted mások viselkedését és megtalálod a kulcsot különböző emberekhez
  • Növeled a hatékonyságodat a munkában és a kapcsolataidban

Miről lesz szó?

  • Bevezetés a személyiség és viselkedés témakörébe

Az Eleos lelkigondozói alaptanfolyam „állomásai” során tett felismeréseim

A jegyzetek és olvasmányok alapján rájöttem, hogy Isten az ember megalkotásában milyen mély, komplex munkát végzett. Sokat tanultunk a Test-Lélek-Szellem dimenziójáról. Fantasztikus volt belelátni az emberi működési mechanizmusokba, megismerni pszichológiai irányzatokat, módszertanokat. Minden tananyag és olvasnivaló olyan jól épült egymásra, hogy fokozatosan mélyültünk bele a „tudásba”. Nagyon gyakorlatias volt, egyáltalán nem volt megterhelő vagy fárasztó. Életemben először éreztem azt, hogy amiről tanulok azt értem és meg is jegyzem.

Rövid betekintés a 2018-19 es Lelkigondozói alapképzés záróalkalmára...

Néhány visszajelzés a felismerésekről és megtapasztalásokról:

„Nem kell a lelkigondozás során – bármilyen szupernek vélt – tanácsot osztani.”

„Mióta az Eleos képzésre járunk, még jobban tanulom az elengedést. Nagyon nehéz nemet mondani és nem magamra venni mások terhét.”

„Főleg azt kellett belátnom a lelkigondozói alaptanfolyam során, hogy sokat hibáztam a múltbeli beszélgetéseim során. Egy találkozás alkalmával akartam végeredményt elérni.”

Mese egy időközben nagymamává vált kislányról

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy magányos ember, akinek fontos munkája volt: a Király szolgálatában állt. Egyedül élt, nem keresett feleséget. Élt akkoriban egy fiatal nő is, akinek szintén fontos hivatása volt: ugyanannak a Királynak a szolgálatában állt, de olyan fontosnak tartotta ezt a munkát, hogy úgy gondolta, egy család már nem fér bele az életébe. Nem találkoztak, pedig ugyanazt a Királyt szolgálták, de egymástól távol, s akkoriban nem volt még se mobiltelefon, se internet. A házat, ahol a nő élt, feldúlta a történelem.

Oldalak

Feliratkozás Front page feed csatornájára