Önkéntesként a háború idején - 2. rész

Végh Juti a Keleti pályaudvaron vállalt önkéntes munkát az Ukrajnában zajló háború elől menekülő családok segítésére. Riportunk első felében a motivációiról, és első benyomásairól, tapasztalatairól kérdeztük.

- Ez a fajta segítségnyújtás megterhelő. - meséli. - Nagyon figyelnem kell, hogy szünetet tartsak, mert nem lehet bírni. Most két napig nem mentem ki a pályaudvarra. Amikor hazaérek, sokáig csak nézek ki a fejemből, és nem bírom feldolgozni, amik történnek.
- Mi volt számodra a legfájóbb megtapasztalás ezekben a napokban?
- Mindenképpen az egyedül, karonülővel érkező kisgyermekes édesanyákat látni a legnehezebb. Karjukban a fáradt, vagy éppen síró gyermekek, és látom, hogy ezek az anyák erősen tartják magukat. Meg kell gondolnom, hogyan viszonyuljak, mert tudom, hogy ha kedvességet fejezek ki, össze fognak omlani. Ritka, de agresszióval is találkozunk. Ilyenkor próbáljuk nyugtatni az illetőt, aki azonnal követeli a megoldásokat. Érthető ez a viselkedés is.
- Milyen, a helyzet ellenére mégis pozitív, megerősítő élmény ért?
- Nagyon pozitív látni, hogy mennyien segítenek. Az emberek jönnek, felajánlanak szállást az otthonaikban, órákon át várnak egy Záhonyból érkező vonatra, csak azért, hogy hazavihessenek egy családot. Érkeznek sofőrök, akik szintén odaadják az idejüket, és segítenek. A Pesthidegkúti Waldorf Iskola a tanársztrájk idején felajánlotta tíz napra az egész épületet hatvan főnek. Tartanak ügyeletet a helyszínen, tanárok, diákok és szülők főznek, takarítanak, az érkező menekülteket is bevonva. Egy koordinátoruk pedig folyamatosan ott van velünk a Keletiben. Teljesen mindegy, hogy ki melyik szervezettel dolgozik, közös a cél. Egyik éjszaka a mellettem dolgozó, szintén családos apa már indult volna hazafelé, amikor én éppen egy édesanyának és a négy év körüli gyermekének próbáltam szállást találni. Visszafordult, és azt mondta:

Én őket hazaviszem. A kislányom épp egyidős ezzel a kisgyerekkel…

- Megszólított Isten valamilyen módon ebben az időszakban?
- Két fontos üzenete van számomra ennek a megtapasztalásnak. Az egyik, hogy szükséges és jó, ha segítünk, ugyanakkor Istennek én is nagyon fontos vagyok. Hogy én jól legyek. Sokat imádkozom, mielőtt odaérkezem a pályaudvarhoz. Kérem Istent, hogy használjon. Előfordul olyan nap, amikor egyetlen családot sem tudok szálláshoz juttatni. Olyankor haszontalannak érzem magam. De arra kérem Istent, hogy használjon mindennek ellenére. Használja azt, hogy Ő bennem él! Találkozhatnak Vele rajtam keresztül, akár szavak nélkül is.

Ezeknek az embereknek nem csak szállásra van szükségük, hanem a lelküknek is kell a Szeretet.

Körbe szoktam járni, szemkontaktust keresek, szóba elegyedek az emberekkel, és csak felteszem az egyszerű kérdést: “Hogy vagy?” Néha megölelek valakit. A legtöbben koszosak és áporodott szagúak. Sokat jelent nekik egy ilyen emberi gesztus. Azt hiszem el sem tudjuk képzelni, hogy érezhetik magukat.
Egy alkalommal három férfit kellett elszállásolnom, ami nem könnyű. Leültettem őket, hogy várakozzanak. A tolmácson keresztül a legidősebb üzente, hogy ő bennem mennyire megbízik. Úgy érzem, Isten mutatta meg magát neki bennem, a remény felemelhette őt.
- Mi az, amit magaddal viszel ezekből a napokból?
- Ez egy erős önismereti út is. Észnél kell lenni. Gyorsaság, ügyesség szükséges az eredményességhez. Minden nap változik minden - alkalmazkodnunk kell. Például a menekültstátuszt már nem itt, hanem ott lehet kérvényezni, a jegyek vásárlásának szabályai megváltoztak, a szállásokra vonatkozó javaslatok is módosulnak. Rengeteg információ. Amikor előtted áll egy kétségbeesett ember, akinek meg kell vennie a vonatjegyét, naprakésznek kell lenned, hogy segíteni tudj.

Számtalanszor elszúrjuk, de újrakezdjük, csináljuk. Folytatni kell, nem feladni. Hibázhatok én is.

Némelyik nap kudarcos, máskor annyira pozitív. Rengeteg önbizalmat nyerek ezáltal. Képes vagyok segíteni, ezt is megoldottam, azt is el tudtam intézni! Mélyvíz, de sokszorosan visszakapod, amit beletettél.
Segítőként azt is nagyon fontos felismerni, hogy mikor kell abbahagyni.

Imádkozzunk azért, hogy az emberkereskedők ne nyerjenek teret sem a határon, sem a pályaudvarokon, mert sajnos már a háború kitörése utáni napokban megjelent ez a probléma. Kérjük Istent, hogy védelmezze a családokat, hogy a férjük, testvérük, apjuk nélkül menekülő nők és gyermekek biztonságos helyre kerüljenek!

Cikkünk megjelenésekor az önkéntesek átköltöztek a Keleti pályaudvarról a tranzitváróba, ahova a vasútállomásról buszok szállítják át a menekülteket. Jutival két héttel ezelőtt beszélgettünk, azóta eljött az a pont, hogy úgy döntött, szünetet tart. Nagyon megterhelte lelkileg mindaz, amit segítőként tapasztalt. Az önkéntesek a BOK csarnokban folytatják a munkát.

Baráth Mea