Mese egy időközben nagymamává vált kislányról

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy magányos ember, akinek fontos munkája volt: a Király szolgálatában állt. Egyedül élt, nem keresett feleséget. Élt akkoriban egy fiatal nő is, akinek szintén fontos hivatása volt: ugyanannak a Királynak a szolgálatában állt, de olyan fontosnak tartotta ezt a munkát, hogy úgy gondolta, egy család már nem fér bele az életébe. Nem találkoztak, pedig ugyanazt a Királyt szolgálták, de egymástól távol, s akkoriban nem volt még se mobiltelefon, se internet. A házat, ahol a nő élt, feldúlta a történelem.

Történt egyszer, hogy a fiatal nőnek ugyanabban a faluban volt küldetése, ahol az a férfi szolgált. A férfi már nem volt fiatal, de ekkor mégis megszólalt a szíve: beleszeretett a nőbe és feleségül kérte. A nő meglepődött, de aztán azt gondolta: mivel a régi helyemen nem maradhattam, talán így még jobban tudom szolgálni Királyomat. Meg is tartották csendben az esküvőt, s a nő munkatársul szegődött a férfi mellé. Nem sok idő telt el, s a párnak kislánya született. Korán, idő előtt, s az orvos azt jósolta, nem lesz egészséges. De aztán a kicsiségen kívül nem volt semmi baja.

Haza is vitték, de anyukája, talán, mert nehéz volt a terhesség, nem tudta szoptatni, s dédelgetni sem próbálta, pedig sokat sírt. Minél előbb vissza akart térni a szolgálatba, s a baba gondozását rábízta a velük lakó nagymamára. A kislány alig múlt 2 éves, s kishúga született. Vele már rendben voltak a dolgok.

Alig telt el néhány hónap, s a kislány beteg lett. A felírt orvosság nem használt, kórházba kellett vinni egy távoli városba. Ott a kislány nagyon egyedül volt, mert anyukája a kistestvér miatt alig tudott elmenni hozzá, s akkor is csak egy ablakon keresztül nézhették egymást. Hosszú kezelés után megoperálták, s végre hazamehetett. De a félelem a fájdalomtól és az elhagyatottságtól vele ment.

Telt-múlt az idő, a szülei továbbra is híven szolgálták a nagy Királyt, s neki az volt a feladata, hogy mindenben segítsen, jó kislány legyen és a többiek példaképe. A többi gyerek sokat csúfolta az apukája foglalkozása miatt, emiatt nem nagyon voltak játszótársai. Felcseperedett, s megismerkedett egy rendes, csinos fiúval. Ő is egy olyan házban élt, ahol (állítólag) ugyanazt a Királyt szolgálták. A lány annyira vágyott már arra, hogy valaki szeresse őt, hogy strucc módjára nem törődött a sok figyelmeztető jellel, s feleségül ment a fiúhoz.

Abban a házban, ahol a fiú élt, lenézték a lányt és azt a házat, ahol felnőtt. Azt gondolták, ők a Király egyedüli igaz szolgái. A lány sokat sírt, rosszul esett neki ez a hozzáállás, s még inkább növekedett amúgy is meglévő kisebbrendűségi érzése. Talán ezért is volt a kedvenc meséje a Hamupipőke. Egyre azt várta, hogy sorsa majd jobbra fordul. Közben született két kislánya, de arra vigyáztak, hogy ne vihesse őket abba a házba, ahová ő tartozott, ahol felnőtt.

Néha innen-onnan kapott segítséget, olvasott jó könyveket, így – megtépázva bár – de haladt tovább az útján. Gyermekei felnőttek, messzire költöztek, nekik is lett családjuk. A lány ma már 4 aranyos kisgyerek nagymamája, de még mindig keresi magát, ki is ő valójában, és mi végre jött ide, a Földre. Most megint iskolába jár, s hiszi, a Király küldte számára a lehetőséget, hogy végre megtalálja élete értelmét, életfeladatát, s megbékéljen múltjával. Sokat kell még tanulnia, s egyre jobban meg kell magát ismernie, hogy segíteni tudjon azoknak, akiknek életében szintén sok a gubanc, az összekuszálódott szál. Hiszen önmagunk megváltoztatása a leginkább embert próbáló feladat, amire csak vállalkozhatunk - rengeteg erőfeszítés és elszántság szükséges hozzá!

S. H. írása