Haragkezelésünk útvesztői: A passzív-agresszió

Emiliano Ponzi: Managing anger

Előző cikkünkben Verena Kast: Búcsú az áldozatszereptől című műve alapján három indulatkezelési típust mutattunk be: az áldozat, a támadó, és az arany középút elnevezést viselő viselkedési formákat. Ezek mellett azonban megjelenik egy negyedik, összetett válaszreakció is, a passzív-agresszió.

A passzív-agresszív személy viselkedése nem agresszív, másokra mégis agresszíven hat. Mintegy átruházza saját indulatait a másik félre. Kommunikációjában manipulatív, saját határait nem képes egyértelműen kijelölni. Például nem zárja le egyértelműen a beszélgetést, világos határt húzva, ehelyett inkább nem válaszol, úgy tesz, mint aki nem hallja, vagy nem érti a kérdést. Nem hagyja agresszv módon faképnél beszélgetőpartnerét, ugyanakkor feltűnően nem figyel oda mondandójára, keresztülnéz rajta. Jellemző lehet rá az örökös felejtő szerepe, aki nem tiltakozik bizonyos teendők ellen, hanem halogatja, majd végül elfelejti megtenni. Haragudni nem lehet rá, annak ellenére, hogy erős indulatokat vált ki a viselkedése. Tetteiért nem vállal felelősséget, hiszen látszólag önhibáján kívül vét. Ártatlan pozíciójából sokszor agresszorként reagál az esetleges hibáztatásra. Megbízhatatlan embernek ismerik, akire nem lehet számítani. Ez a megállapítás olyan értelemben is igaz, hogy a passzív-agresszív személy tulajdonképpen önmagához is hűtlen, amikor nem jelöli ki aktív módon saját határait. Ebből a szempontból közel áll az aldozat típushoz, azzal a különbséggel, hogy agresszióját nem önmaga felé, hanem kifelé fordítja, bár nem olyan egyértelműen felismerhető módon, mint a támadó típus.

Látszólag büntet, bosszút áll, de időben és térben eltévedve. Olyan helyzetben teszi ezt, amelynek az eredeti haragot kiváltó eseményhez nincsen köze. Bosszúvágy egy, és azt követő számtalan olyan konfliktushelyzetért, melyben nem volt képes a dühét megélni, a csatát megvívni. Ezzel a látszólag céltalan, láthatatlan agressziót szembenálló félként nagyon nehéz helyesen kezelni.

A passzív-agresszív személy önmagát leértékeltnek érzi, és ezt az érzést helyezi át embertársaira. Erősen szorong a nyílt konfliktusoktól. Ugyanakkor félelem él benne a kapcsolat- és szeretetvesztéstől is, így haragos indulatait nem meri megélni. Sokszor még önmagában sem tudatosul a felébredt agresszív érzelem, így őszintén csodálkozhat, hogy mások miért reagálnak dühvel viselkedésére.

Ha társunk, barátunk, családtagunk rendszeresen passzív-agresszív viselkedést mutat, érdemes feltennünk a kérdést: Eleve ezt a viselkedési stratégiát éli meg konfliktusaiban az illető, vagy esetleg a mi dominanciánk hívja életre benne? Mert aki nagyon fél a kapcsolat elvesztésétől, egy domináns partnerrel szemben nem fog nyílt összeütközést vállalni, nehogy veszélybe sodorja a kapcsolatot.

Két cikkünk összefoglalja a haragra adott válaszok lehetséges módjait, nyitott szívvel olvasva bizonyára magunkra ismerhettünk egyik-másik példában. Mindannyiunk élhetett meg már áldozati szituációt, engedett utat romboló dühének, vagy éppen a rejtett agressziót választottuk. Az elnyomó grandiozitása ott lappang a “nagyszerű áldozat” szerepében is. A cél a játszma elhagyása. Nem rekedünk meg a tehetetlenségben, ahogyan a hatalomba nem kapaszkodunk, hanem önállóan formáljuk életünket.

Baráth Mea