"Egymás terhét hordozzátok!" (Gal. 6, 2.)

Némelyekben talán először rossz érzést kelt ez a bibliai parancs, esetleg elbizonytalanodnak. Másokból örömteli érzést és tettrekészséget vált ki. Mindkét hozzáállás ismerős és érthető. Egyrészt örülünk annak, ha időt szentelhetünk másokra, és együttérző meghallgatással terhük hordozásában segíthetjük őket. Másrészt pedig előfordul, hogy nem tudjuk, mit kellene tennünk a gyakorlatban. Pál apostol a Gal. 6,2 - ben a „bastazo“ görög szó használatával a teherhordás olyan formáját mutatja be, amelyben embertársunk valami nagyon nehéz, erőt meghaladó terhet hordoz, és mi a segítségére sietünk. Lehet, hogy váratlan és tragikus terhek zuhantak a vállára, mint krónikus betegség, gyász, anyagi gondok, kudarcok stb. Ekkor segítenünk kell testvéreinknek úgy, hogy hordozzuk őket imádságban, érdeklődést mutatunk irántuk, foglalkozunk a gondjaikkal. Mindezt azért, hogy a hirtelen feltűnt próba nekik elviselhető legyen. Érezzük, hogy ebben a bibliaversben tulajdonképpen a lelkigondozásról van szó, amelyet másképpen az életkérdésekről folytatott beszélgetésnek nevezünk. Ebben a beszélgetésben az egyén problémáival foglalkozunk, amelyek megértéséhez empátia, odafigyelés, szakértelem és idő kell. A lelkigondozói beszélgetés egyben a szeretet kifejezése is. Néha több időt vesz igénybe a problémákról való beszélgetés, mint egy bibliai üzenet átadása, de a lelkigondozónak az üzenet átadására is mindig késznek kell lennie. Tehát vannak terhek, amelyek hordozásában embertársainkat támogatnunk kell, más esetben pedig mi szorulunk segítségre.

A Gal 6,5: „mindenki a maga terhét hordozza“ a görög „phortion“ kifejezéssel azt a személyes, megszokott teherviselést foglalja magába, amelyet egyedül kell hordoznunk. Ezt csendben és zúgolódás nélkül kell tennünk, azért hogy közben átéljük a mi Urunk támogatását és segítségét. Ez a saját teher is lehet erőt felülmúló kihívás; lehet egy próba a hit útján, de akár egy életfelfogási zavarból eredő és életrendezést igénylő probléma is. Magába foglalja a saját bűneink következményeként az életünkre nehezedő terheket, és felhívja a figyelmet az Isten előtt való felelősségvállalásra.

A lelkigondozói és családterapeuta szolgálatom közben folyamatosan érzem ezt a kihívást. Mikor kell valaki mellé úgy odaállnom, hogy aktívan, tettre készen és mégis meggondolva segítsek? Mikor kell tettekben és mikor kell beszélgetéseken keresztül segítenem? Ha pedig beszélgetést vezetek: mikor kell egy egyén vagy család életében az Úr Jézusban való növekedésre és mikor a személyes jellembeli változásra, aktív döntéshozatalra buzdítani?

A következő szempont segíthet: minél nagyobb a gond és minél váratlanabbul lépett fel az életbeli probléma, annál nagyobb a felelősségünk egymás felkarolására. Érezzük, nem mindegy, hogy olyannal állunk-e szemben, aki éppen gyászt él át, vagy súlyos betegséget hordoz, vagy egy másik testvérünkkel, aki évek óta mások vádolása által, az önsajnálat útját járva folyamatosan nyomást gyakorol környezetére. Isten lelke segíthet annak megítélésében, hogy mikor, milyen felkarolást végezzünk. Vannak, akik egyfajta „segítési szindrómában“ élnek, és mindig segíteni akarnak. Nekik különösen fontos, hogy helyesen döntsenek a példaként felsorolt kérdések felmerülésénél.

Kell-e segítség és milyen?

  • annak a gyermektelen hívő házaspárnak, aki 15 év házasság után Isteni csoda útján egy csecsemőt fogadhatott örökbe, azóta pedig folyamatosan erőteljes kríziseken mennek át, sodródva a kiégés állapota felé, de mellette gyermeknevelési tanácsadást nem kérnek, és nem is fogadnak el ?
  • annak a fiatal lánynak, aki hívőként 14 éves kora óta étkezési zavarokkal és depresszióval küzd, de ezt mindenki elől titkolja?
  • annak a családnak, ahol a házastársi kapcsolat folyamatosan feszültségekkel teli, a három fiúgyermek a nevelési csőd mintapéldája, a házaspár a mások felé való vádaskodást, mint életstratégiát alkalmazza, miközben önmagukat áldozatként állítják be, és a problémáik megoldására a gyülekezetből való kilépést választják?

Egyértelmű és kizárólagos problémamegoldás nem létezik, mert a problémák sokszínűek. Sokszor nem elég egy családban egyetlen családtag problémáit átbeszélni. Minden ember családban, kapcsolati rendszerben él, ahol mindenki hatással van mindenkire. Vannak olyan családok, ahol szinte mindenkinek szüksége lenne beszélgetésre és tanácsadásra, némelyeknek terápiára is.

A lelkigondozói szolgálatban ismernünk kell a lelkigondozás formáit és az azokban rejlő lehetőségeket, mert csak így tudunk hatékonyan és örömmel szolgálni. A kérdés az, hogy felismerjük-e a környezetünkben a segítségre szorulókat, a segítséget kérőknek pedig tudunk-e hatékonyan segíteni.

A mai cikkben a lelkigondozói szolgálat jelentőségéről is beszéltünk. Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolásához adunk támpontokat az Eleos-Education 2013 őszén elindított lelkigondozói képzéseivel. Olyan testvéreket várunk, akik eddig is végeztek lelkigondozói szolgálatot a gyülekezetükben és szívesen részt vennének továbbképzésen, vagy most szeretnének egy laikusoknak szervezett alaptanfolyamon részt venni. Ez a képzés nem a hittudományi ismeretek gyarapítását tűzte ki céljául, hanem lelkigondozói szakkompetenciát szeretne adni. Tanfolyamunk témái között szerepelnek a beszélgetésvezetés alapjai, a lelkigondozás funkciói, mélylélektani tudnivalók, az életesemények értelmezése stb.

Képzésünk és programunk részleteit honlapunkon folyamatosan figyelemmel kísérhetik.

Reimer Márta, 2016. április