A megrendült lélek, a rendíthetlen Isten

Reimer Márta

Békássy Petra írása

Beszámoló a második LELKI EGÉSZSÉGÜNKRE konferenciáról

November 20-án került megrendezésre a Hvitamin és az Eleos csapat szervezésében „A megrendült lélek – a rendíthetetlen Isten, változatlan értékek egy folyamatosan változó világban” című konferencia. A rendezvény azzal a céllal jött létre, hogy támaszt, segítséget nyújtson és többek közt a következő kérdésekre adjon választ:
Miből meríthetünk erőt, mibe kapaszkodhatunk a nehéz időkben?
Kitől kaphatunk iránymutatást?
Hogyan élhetünk érték-vezérelt életet?

A megnyitót Groma Géza előadása követte, „Változó világ, elveszett szokások” címmel. Az előadó mentálhigiénés szakember, önkéntes lelkigondozó, akit már régóta foglalkoztatnak a pozitív pszichológia kutatási eredményei és a Jól-lét témakörében tart tréningeket, előadásokat. Ezúttal a pozitív pszichológia kérdéskörébe vezetett be bennünket, konkrét példákkal is bemutatva, hogy miképpen tudunk kiteljesedő életet élni, hogyan tudjuk a saját erősségeinket használni, milyen hatással vannak ránk a pozitív érzéseink, érzelmeink. Rávilágított arra, hogy a nehéz időkben több korábbi szokásunk megváltozott, új szokásaink alakultak ki – például a kikapcsolódás, lelki feltöltődés terén -, melyek biztos kapaszkodókként segíthetnek bennünket. Beszélt a Jól-lét öt alappilléréről, s ezen belül kapcsolataink fontosságáról. Kiemelte, hogy tudatosítanunk kell pozitív érzéseinket magunkban - például a hála, öröm, derű, vidámság, remény, inspiráció, kíváncsiság, áhítat érzését - saját Jól-létünk elérése érdekében, valamint azt, hogy vigyázzunk az emberi kapcsolatainkra, mert ezek is meghatározó fontosságúak. Gyakorlati példák között szerepelt a ’hála napló’ vezetése, mesélés, a tanulás, alkotás és egyéni fejlődés örömének megtalálása.

Pál Feri, mentálhigiénés szakember, katolikus pap „Az egyensúlyvesztéstől az új egyensúlyig” című előadásában arról beszélt, hogy hogyan teremtsük meg rövid, illetve hosszútávú lelki egyensúlyunkat.
Érzékletes példákkal szemléltette azt, hogy milyen az egészséges és a megbetegítő egyensúly. A családban sok esetben zajló hatalmi harcok, konfliktusok kapcsán idézte John Gottman, amerikai pszichológus szavait: „A család nem az a hely, ahol bárkinek igaza lenne”.

Reimer Márta, pasztorálpszichológus, család- és párterapeuta „A megrendült lélek, a rendíthetetlen Isten” című előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy vannak olyan változatlan értékek folyamatosan változó világunkban, amikre érdemes támaszkodnunk. Ilyen a Biblia, amely a bennünket körülvevő bizonytalanság közepette is segít. Rámutatott, hogy pozitív és negatív kulcshelyzetek kapcsán kialakult érzéseink következtében bizonyos gondolkodási és cselekvési tendenciák működnek az életünkben. Beszélt arról, hogy miképpen tudunk felkészülni az egzisztenciális bizonytalanságokra, s milyen eszközökkel érhető el a biztonságérzet. Tanácsa, hogy ne a biztonság érzés megszerzésére törekedjünk, hanem a biztonságot adó tényekre támaszkodjunk. Isten lénye az, amely biztonságot, állandóságot ad és bizalmat érdemel, hiszen Isten nem változik, ugyanaz tegnap, és ma és mindörökké.

Az előadás után egy kerekasztal beszélgetés következett Groma Géza vezetésével, s a következő közreműködőkkel:
Győri Virág, a Family magazin főszerkesztője,
Reimer Márta, pasztorálpszichológus, család- és párterapeuta,
Révész Zsófia, pszichológus,
Szilágyi Lilla, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa.
A beszélgetés során felmerült témák:
- Isten válaszára várva a nehézségek között.
- A jó Isten és a szenvedés. Miért engedi?
- Mi van, ha imádkozunk, és nem jön válasz?
- Hogyan fogadjuk, ha Isten másként válaszol, mint ahogy elképzeljük?
- Mi van, ha Isten nem oldja meg a problémát, nehézséget, megpróbáltatást?
- Van-e értelme a megpróbáltatásoknak?
- Lehet-e a növekedésünk motorja a krízis?

A délutáni program során helyszíni és online szemináriumok zajlottak különböző témákban, például: gyászfeldolgozás, szorongáscsökkentő technikák, bibliai szimbólumok jelentősége az életünkben, a szemlélődő imádság.

Hálásan köszönjük előadóink, szemináriumvezetőink, önkénteseink munkáját, amivel egy sokak számára inspiráló programot valósítottak meg!