A félelem leküzdhető

A lelkigondozói alapképzés folyamán sokat kaptam Istentől.

Elsősorban az önismeretben fejlődtem. Megtanultam felismerni, elismerni és kezelni az érzelmeimet.

A bibliai történetben, Illéshez hasonlóan én is sokszor egyedül éreztem magam.

A másik embernek való segítés nekem könnyen megy. Amikor viszont nekem van szükségem arra, hogy segítsen valaki, legtöbbször egyedül maradok. Az eddigi kapcsolataimban többet adok, mint kapok. Nagy szükségem lenne arra, hogy én is kapjak!

A lelkigondozói tréningen a kora gyermekkori élményeinkről beszélgettünk. Félve bevállaltam, hogy a vezetőnk egy elemzést rajtam végezzen el a csoport előtt. Az egyik gyermekkori félelmemet osztottam meg.

A beszélgetés végére kiderült számomra, hogy olyan életstratégiát dolgoztam ki gyermekként, amelyet máig is alkalmazok! Nagy testvérként, gyermekkoromban sokszor szinte felnőttként kellett viselkednem. Ebből kifolyólag a következő önvédelmi stratégiát dolgoztam ki:

  1. A közösségekben nem akarok a problémáimmal másokat terhelni, nem merek beszélni a félelmeimről, hiszen azokat egyedül kell legyőznöm!
  2. Nem kérek segítséget, mert így nem utasíthatnak vissza, tehát nem kell ennek a fájdalmával szembenéznem.
  3. Nagyon nehéz őszintén megnyílnom mások előtt.
  4. Bezárkózásra és elszigetelődésre vagyok hajlamos, félelmem, hogy visszautasítanak.
  5. Sokszor kívülállónak és kirekesztettnek érzem magam.
  6. Elvárnám, hogy az emberek gondolatolvasók legyenek, és kérés nélkül hallgassanak meg, mert csak akkor érezném magam szeretve.
  7. A visszautasítástól való félelem erős bennem, de tanulom, hogy nem-et mondani mindenkinek joga van.

Felnőttként kialakítottam egy képet magamról:

  1. Én egy superwoman vagyok, aki - bár Isten erejéből, de mindent egyedül old meg, és
  2. Nem mer segítséget kérni, nehogy visszautasítsák!

Ezt a szép nagy lufit - Isten segítségével - kipukkasztottuk!

Felismertem, hogy én is lehetek elesett, félős, beteg és segítségre szoruló.

Ha ezt be merem vallani magamnak, akkor tudom csak igazán a másik ember terhét is hordozni.

Lehetnek kéréseim mások felé, viszont tanulom, hogy egy visszautasítás nem feltétlenül jelenti a személyem elutasítását.

A gyülekezetemben szeretném megtanulni a segítségkérést, amely nehéz lesz az elején.

Időközben nekem is lett „emberem”, és ez nagyon sokat segít!

Lévai Szilvia